„Lábam  előtt  mécses  a  te  igéd,  ösvényem  világossága.”

Zsoltárok 119, 105.         

           Egy fiatal olasz lány   - szemmel láthatóan elmerülve egy kis könyv olvasásában -   egy gyümölcsös elárusítóhelynél üldögélt. Egy úr megállt, hogy gyümölcsöt vegyen, és megkérdezte, hogy mit olvas olyan nagy érdeklődéssel.

Meglehetősen szégyenlősen válaszolta a lány :

-  ISTEN  SZAVÁT,  uram !

De a férfi kételkedő ember volt és megkérdezte :

-  Ki  mondta  önnek,  hogy  a  Biblia  Isten  szava ?

A lány gyermekes egyszerűséggel válaszolta :

-  Isten  maga.

- Isten ? Lehetetlen ! Hogyan mondta ? Soha sem látta, sohasem     beszélt vele ! Hogyan mondhatta volna ?

          A lány zavarba jött, és néhány pillanatig csendben volt.

Azután felnézett és tiszteletteljesen azt mondta :

-  Uram, ki mondta önnek,hogy van egy Nap ott fenn, az égen ?

Az úr meglehetősen    gőgösen válaszolta :

-  Ki mondta nekem ? Senki.

Nincs szükségem arra, hogy valaki mondja.

A Nap saját maga beszél erről. Felmelegít engem. Szeretem a fényét.

A fiatal olasz lány komolyan válaszolta :

- Világosan mondta, uram, ami a Napot illeti.

Én  a  Bibliát  olvasom,  az  felmelegíti  a  szívemet :

-         világosságot     ad.

-         szeretem    a  fényét  és  a  melegét.

Senki  más,  csak  Isten  tudja  adni  ezt  a  fényt  és  meleget, amelyet  én  kapok  ebből  a  könyvből.

A férfi   -   a lány egyszerű hitétől zavarba hozva csendesen továbbment… "